Téka sztorik

Közkívánatra-ez egy jó sztori.

2011. március 26. - tekasztorik.blog.hu

Na, ti szedettvedett bagázs, lógok nektek a cigányos sztorival. Ezúton jegyezném meg, hogy NEKEM, és csakis NEKEM, bármikor lehet zsidózni, cigányozni, satöbbizni, ugyanis én mindenféle rasszt szeretek, úgyhogy most el is kusshadhattok teljesen nyugodtan. :)

 

A cigányos sztorit azt keményen toltam a Dumaszínházban, fetrengett is mindenki, mondjuk elég nehéz volt 2 percbe belepréselni, de sikerült. Viszont a népes rajongótáborom (köszi Anyu), hiányolta, hogy nincs itt az eset ebben a blog nevű izében. Most leírom.

Hol volt, hol nem volt, eljött a teletabik és a lomtalanítás ideje. A budai elit negyed átalakult szabolcsi és Népszínház utcai bunkerlakók főhadiszállásává, a környéken csak úgy hömpölygött a sok kidobált bútor, lim-lom, jöttek-mentek a redőnyös Ladák meg az utánfutók.

Én meg jöttem-mentem a melóba/ból. És mivel nekem aztán van egy mocskosul kurvajó természetem, ennél fogva mindenkivel leállok dumázni. Láttam a kapunk előtt egy családot. Május volt, jó meleg, ők meg vagy már 2 napja dekkoltak egy számomra teljesen értéktelen motyóhalmaz felett, szalonnáztak, cigiztek, kajabáltak, ahogy az ő kultúrájukban ez szokásos. Mivel itt ültek az ablakom alatt, kaptam fogtam magam és odamentem bratyizni, egyrészt mert érdekel a világ és az emberek, másrészt mert halálosan sajnáltam őket.

-Jó estét kívánok!-mondtam én.

-há' kiskeziccsókolom nagyságosasszony!-mondta a férfi.

-ŐŐŐŐŐŐŐŐŐ elnézést, maguk véletlenül nem szomjasak? olyan meleg van...

-Jáj egyem meg a drága szivit neki, egy pohár vizet ha adna nekünk...

 

én meg imádok etetni/gondoskodni, erre külön hormonjaim vannak én már rájöttem, szóval több se kellett, uzsgyi fel a lakásba, hűtőajtó kibasz, na nézzük mi van. Pár nappal ezelőtt volt anyám szülinapja, szóval maradt bőven tatárbifsztek meg egy kis Donperinyon pezsgő, némi kaviár. Gyorsan legyártottam pár piritóst, fogtam poharakat, és így ahogy van, az egész cuccost, szép kis antik ezüsttálcán szervíroztam is nekik. volt is meglepetés bőven:

 

-jáj bá' árányos, ez a barna maszat izé ez mi?

-ez tatárbifsztek, rá kell kenni a piritósra, tehetnek alá vajat is, hoztam kést (persze csak tompát, mert beszari vagyok azé').

-jáj bá, hát a kenyeret azt köszönnénk szépen, ezt a többit ezt hát ezt inkább hagynánk még valami bájá lesz a gyomrunknak...

-EMBER! Ne már! legalább kaviárt! igazi orosz, Nagybátyám hozta Moszkvából! tessék megkóstolni!

 

na aztán szép lassan megetettem őket, azt mondták, kicsit olyan íze van a húsnak, mint a sünnek, de erre nem tudtam reagálni, mivel nem ettem még egyszer sem tüskéshátú barátunkból... Tulképp egy kínszenvedés volt nekik az egész menü, a pezsgőt kivéve, annak felismerték az ízét, aztán végtelenül hálálkodtak, én is örültem, ők is örültek, úgyhogy elbúcsúztam tőlük-közben persze kifaggattam az életüket töviről-hegyire- és elindultam a lépcső felé. A jóllakott férfi rágyújtott majd 2 slukk között utánamszólt:

-Köszönjük aranyos, az Úr álgya meg magácskát, de az ezüsttálcát nem akarná véletlenül itthagyni nekünk?

 

 

 

(tálca maradt nálam, az üres hűtő és a torzítatlanul elmesélt sztori után a szüleim 2 hétig nem szóltak hozzám. Asszem ultraszociális vagyok.)

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek