Téka sztorik

Hogyan nem lettem semmi.

2011. szeptember 06. - tekasztorik.blog.hu

Namármost az van, hogy reggel olvastam a Laci today-t és pont a néptáncról volt szó és eszembe jutott, mennyi mindenre járattak annak idején anyámék.

Kezdjünk is bele.

Oviban nem jártam semmilyen különórára, mert akkor ez még nem volt trendi a nyolcvanas évek elején, délutánonként a szobámban anyámék meg a nagyszülők beizzították a diavetítőt és azon csorgattam a kis édes nyálamat, volt Vuk meg Valdizni Hófehérke meg minden amit akarsz.

Általános iskola kezdetekor anyámat megbaszta valami éterikus sugárzás és úgy döntött, hogy belőlem valami talajtornász lesz, le is vitt a BSE-be, hogy itt van a kis E.T. (ropi kéz, ropi láb, pók has), nézzük meg, mit tud. Edzőbá rámnézett, kérdezte, tudok-e spárgázni, mondtam neki, hogy a bárcás nénikéd, az esetleg tud, így aztán valami rúdon kellett mászkálnom, amiről rendre lepotyogtam, futni is kellett, na azt mindig is gyűlöltem, szóval nap végére közölte anyámmal, hogy "kötöttek az izmai a gyereknek", nagy valószínűséggel nem fog leszerződtetni a moszkvai balett iskola sem, húzzak a faszba szumózni.

Anyám nem adta fel, mégis csak kell sportolni, na, mennyé úszni. Irány a TF. Az azért volt jó, mert egy barátnőmmel jártunk és mindig elbasztuk, melyik vilire szálljunk fel, mert a 61-es megy oda de nem bírtuk megjegyezni és feszt az 59-esre szálltunk fel és mehettünk vissza és mindig elkéstünk. Az úszást amúgy csíptem, de derékig érő hajam volt és télen behisztiztem, hogy a faszom fog 2 órát ülni a szocreál hajszárító búra alatt, nem akarok úszásra járni.

Oké. Megyünk tovább.

Tenisz. Városmajor. A tenisz is jó volt, amíg nem kellett a labdáért futni, hanem pont oda ütötték elém. De ez ritkán történt és nagyrészt futni kellett, szóval mikor anyám lejött megnézni, hogy megy az edzés, azt látta, hogy a kerítést támasztom, az ütővel basztatom a salakot, a másik kezemmel meg az orromat túrom és érthetetlen módon úgy gondolta, hogy ennek semmi értelme, haza is cibált.

Általános végén jött a néptánc. Én alapból egy ilyen fiús típus vagyok, nekem a fidres-fodros-habos-babos szoknyáktól a szőr felállt a hátamon, mondtam is hogy bazmeg adjatok csizmát meg hózentróglit, én ilyen csajos cuccokat fel nem veszek az kurvahétszencség. Mondták, hogy tornaruhában lesznek a próbák, vigyek tornadresszt, na azt is utáltam, mint a szart, olyan voltam benne, mint egy zsák fagyálló burgonya, a fiúk meg ingben voltak és botokkal csapkodták magukat, na nekem az nagyon tetszett és reklamáltam a kis szájammal, hogy én botos táncot akarok tanulni, nem ilyen sej haj masnival pörgök csípőre tett kézzel című barbis lányos maszlagot. Erre elzavartak gyerekpszichológushoz, mert biztos buzi vagyok.

 

Utána jött a dzsúdó mert hogy unokabátyám is azt nyomta és na az végre fiús, biztos bekussolok végre. Ott az volt a baj hogy az a fehér ruha mindig szétnyílt és egész edzés alatt az övet basztattam meg a ruhát és ettől baromi pipa lettem és irtó dühösen távoztam az öltözőbe és leszartam a dzsúdót is.

Utána jött kézműves szakkör. Na apám, ha ismersz igazi kétbalkezes embert, az én vagyok. Rajz készség: nulla. Gyurmázás: nulla. Festegetés: nulla, olyan béna kezeim vannak, annyira nincs térlátásom, hogy ilyet még a tanárok sem basztak. A mai napig nem tudok lerajzolni semmit, de egy kört vagy négyzetet sem, kicsiny virágokról, emberkékről már ne is beszéljünk! Volt ott szabás-varrás, hímzés, hajtogatás, de nagyon nem ment és ettől is bepörögtem és leöntöttem Sanyikát egy pohár vízzel amiben az ecsetek áztak és festékes volt.

 

Utána jött az énekkar. Olyan hangom van, mint egy mumszos karalábénak, de az énekkar jó volt még ilyen dalolászós versenyt is nyertünk meg lehettem karmester meg minden. De nyolcadik év végén ez ugye megszűnt. Így nem lettem Sas Szilvia, pedig megvolt bennem az X-faktor amikor Lenines indulókat énekeltem úttörő nyakkendőben.

Utána jött a társastánc a tornateremben, délutánonként. Azzal nem lett volna baj, de párokba kellett rendeződni és nekem, természetesen, az iskola legrondább fiúja jutott aki folyton a lábamra lépett és izzadt a tenyere és büdi volt a pofája. Persze itt is én akartam vezetni és mindig a fiús lépéseket tanultam meg, szóval ez is hamar abbamaradt és nem lettem Fredaszter.

Na, anyámék látták, hogy a gyerek totális "zs" vágány, valami visszafelé van benne bekötve, ebből se lesz Egerszegi Kriszti vagy Lékó Péter, irassuk be angolra. És akkor még orosz átképzett tanárok voltak és orosz-angol nyelvkönyv volt és persze engem az orosz érdekelt és nem az angol, szóval 14 éves koromra gyakorlatilag a lehetőségek teljes tárházát felhasználtam és kiborítottam és akkor azt mondták anyámék, hogy csináljak, amit akarok. Én zongorázni akartam volna, de oda valahogy nem irattak be, tán azért, mert otthon nem fért volna el egy Bösendorfer, tini koromban rocksztár akartam lenni, szólógitáros, de nem kaptam se Gibsont se Marshall erősítőket se gitár tanárt, szóval fogtam magam és végérvényesen megsérültem lelkileg.

 

 

Így aztán maradt a bipoláris depi, amiben 20 éve kurva jó vagyok egyéniben.

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek