Téka sztorik

Félelem és reszketés Lászvegászban

2012. február 03. - tekasztorik.blog.hu

 

Nem vagyok drogos, soha nem is voltam. Anyám persze a mai napig retteg, hogy beszippant valami vallási szekta, magukhoz láncolnak és teletömnek kokainnal majd prostitúcióra kényszerítenek, elmúltam 34 és képtelen vagyok megértetni vele, hogy anya, ez sajnos már nem fog megtörténni.

Na 1 szó mint 100 (és itt most nem a retro vetélkedőre gondolok, deszar poén volt...), eszembe jutott már nem is tudom melyik filmről, hogy elmesélném az egyik füvezős élményemet.

1998-ban kezdtem el az egyetemet, persze cigiztem, mint minden bölcsész, és voltak ilyen nagyon értelmes, nagyon világmegváltós, nagyon tarisznyás bölcsész házibulik, ahova előszeretettel járkáltunk a haverokkal. És ott bizony tolták a srácok rendesen a cuccot. Én, ha őszinte akarok lenni és miért ne lennék, életemben összesen 5-10 szál ilyen mókás cigit szíttam el, annyira nem jött be, meg nem csípem nagyon a bódult állapotot, szóval amit el szeretnék mesélni, az a legutolsó élményem kb 1998-1999-ből.

Az történt, hogy otthon voltam. Kértem valamelyik okos évfolyamtársamtól 1 szál füves cigit (mert csinálni azt sose tudtam), hogy adjon má' nekem egyet, majd otthon beteszek valami zenét és lazulgatok. Szóval, fekszem otthon délután, anyám főz, fater sportot néz, nekem meg jött a hatalmas ötlet, hogy lemegyek a lépcsőház elé és eltolom ezt a spanglit. Mi bajom lehet, 2 óra múlva jönnek Nagynénémék (ez cirka 15 fő) vacsorára, addigra elmúlik majd biztos a szédülés és csak nevetgélni fogok.

Felöltöztem, bedugtam a zsebembe a vicces cigit meg egy öngyulát és lementem a bejárati kapu elé. Alaposan körbenéztem, nem jött senki, na mondom itt a remek alkalom, meggyújtom a dolog végit. Így is tettem. Beleszippantottam, tyí mondom a kúrvaaaannnyát ez bika erős, mingyá megmurdelek. Dohány alig volt benne, haver rendesen megtömte cuccal. A felénél már éreztem, hogy heló van, abba kéne hagyni, de úgy gondoltam, nem állok neki eloltani meg ilyenek, most már elszívom.

Elszívtam.

 

nem kellett volna.

 

Álltam a kapu előtt és rekord sebességgel kezdett el pörögni körülöttem a világ. Fejjel lefelé lógtak a fák, pörgött minden mint a ringlispíl. Nekitámaszkodtam a falnak, hűbazmeg, ez kemény menet lesz-gondoltam.

Aztán leültem mert irtóra szédültem.

De ülve is szédültem, szóval lefeküdtem A LÉPCSŐHÁZI KAPU ELÉ. Aztán jött a felismerés! Hogy nekem fel kell mennem a másodikra, mert kicsit rossz helyen fetrengek, ez így vér ciki! De addigra már a kezem, lábam, minden testrészem lezsibbadt és nem bírtam megmoccanni! Ajaj, gáz van gyerekek, mindenképp el kell indulni. Arra jutottam, hogy tulképp a homlok ráncaim még nem zsibbadtak el, na, elkezdek kúszni hernyó mozgásban, a homlokráncokkal meg majd húzom magam előre. Oltári ötlet volt, kívülről annyit láthattak belőlem a szomszédok, hogy arccal a földön, mint valami tengeri tehén, elkezdek kúszni úgy, hogy közben mindkét karom a testem mellett pihen és gyakorlatilag nyakból dolgozom magam előre.

Eljött az első lépcsőfok.

Nabazmeg.

Ezt hogy oldom meg szimpla homlokránc technikával...

Melyik testrészem van még képben?

a vállam! remek. nos, akkor kezdjük el egyesével a projektet, homlokom a lépcsőn és utána dobálom a vállaimat. (hihetetlen amúgy, mekkora kreténségek jutnak az ember eszébe akkor és milyen kibaszott gigajó ötletnek tűnnek).

Szóval, a partra vetett kis bálnabébi elkezdett arccal a lépcsőn felé felfelé kúszni, vállait, mint valami mozgássérült, egymás mellé/után hajigálva. (nem tudom mennyi idő telhetett el és remélem nem jöttek szomszédok, bár gyanúsan nem köszöntek az eset után hónapokig.)

Nos, nagy nehezen felértem az ajtónkig. Gondolom elég koszosan, mivel hab testemmel és higany mozgásommal végig takarítottam az egész lépcsőházat.

Jött az újabb kihívás: magasan van a kilincs, be kell menni a kéróba. Na akkor kezdjük el fejelgetni a bükkfa ajtót, biztos meghallják anyámék.

És így is tettem. Magatehetetlenül, hason feküdve, lábtörlőt magam alá gyűrve, elkezdtem kajak fejelgetni az ajtót. Itt filmszakadás van, gondolom az agyam automatikusan törölte anyám döbbent arcát és verbális reakcióját, úgyhogy a következő kép az. hogy az ágyamon fekszem hanyatt.

Minden forog.

Becsukom a szemem és egy szürke trambulinon száguldozom a világűrben, szemben milliárdnyi gyilkos hangjeggyel, akik el akarnak ütni.

Totál szét vagyok csúszva.

Egy hang ébreszt, ami azt ordítja, hogy VACSORA!!!!!!!!!!

Most van baj! Át kéne öltözni és le kéne menni a konyhába! Hallom a hangokat, a nevetgélést, megjött a család, sziapuszi dejólnézelki, Viki hol van,stb... Nincs kecmec, fel KELL kelni és le KELL menni a többiekhez.

Tompa puffanással lezuhanok az ágyról a szőnyegre-még mindig zsibbadtan és szédelegve. Nem tudok felkelni. orr magasságban van a komód legalsó fiókja. kinyitom szájjal, mármint ráharapok a kis gombra és kinyitom a kis ajtót. bugyik vannak benne. Gondolom, hogy kiválasztok egy szép, fehér bugyit és felveszem a fejemre (!), megtisztelvén ezzel a közönséget. Ez a megoldás (mint az előzőek is) roppant jónak tűnt az adott helyzetben, ezért szájjal kikotortam egy bugyit, majd valami debil mozgással a kobakomra húztam.

Kész. Mehetünk. Irtó csinos vagyok.

Megint nehezített pálya jön, le kell kúsznom a lépcsőn, ami 13 fok és az előszobán át a konyháig kell mennem.

Fejjel előre nem mehetek (csúszhatok) le a lépcsőn, ezért arra jutok, hogy mint a Tom és Jerry-ben a Tom, ilyen harmónika alakban egész egyszerűen lefolyok a lépcsőn.

Lassan lefolyok. A végén elterülök hanyatt és büszke vagyok magamra.

Ki kell menni az előszobába.

Hohó! Itt a porszívó! Annak vannak kerekei! Atomkirályság! Csak rá kell feküdnöm!

Felküzdöm magam arccal előre a porszívóra. Kezem lábam lelóg, megint bekattan, hogy homlokkal kéne hajtanom, szóval a fejem is lelóg.

Elindulok. Mint valami görgős hernyó. Bugyival a fejemen.

A hangok egyre közelibbek, megérkezem a konyhához. Fejjel belököm az ajtót. Begurulok a helységbe. Nem tudok felnézni, annyira szédülök. elgurulok a konyhaszekrényig, mert rámtör az éhség. Közben néhány lábba és kisgyerekbe ütközöm de vadul hajtom tovább magam erős homlokráncaimmal, ide-oda lóbálva a porszívó csövét.

Megérkezem a világot jelentő szekrényhez. foggal kinyitom a fiókot. Száraz tészta, konzervek, kakaó...

Azaz! Kihúzok egy 800 grammos Neszkvikket meg egy evőkanalat. Foggal kitépem a zacskót, becsípem az állam alá a merőkanalat és szanaszét terítem a kakaóport a földön. elkezdem nyalni. Aztán rájövök, hogy szomjas vagyok, kéne tej a kakaóhoz, de csak rízs van itt, mindegy, fehér-fehér, mi bajom lehet, kitépek 1 kiló rízst és szétszórom a kakaóporra. közben a merőkanál beakad a bugyiba a fejemen és teljesen használhatatlanná válik a jól felépített stratégiám.

Legördülök a porszívóról és kifekszem.

Elsötétül minden, fénysebességgel zuhanok bele a semmibe.

 

 

 

2 napig aludtam anyám elmesélése szerint-aki 15 hétig nem szólt hozzám az eset  után ,nem értem miért-majd mikor visszatértem az életbe, egy konszolidált névjegykártyát találtam az ágyam mellett, "Dr. Kovács Sebestyén, pszichiáter és addiktológus" felirattal.

 

 

 

 

 

Jó keménynek tűnt a papír, gondoltam füstszűrőnek jó lesz.....

 

 

 

 

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek