Téka sztorik

Repülünk bazmeg, repülünk!

2012. április 29. - tekasztorik.blog.hu

Faterról tudni kell, hogy azt csinálja, amit én mindig is szerettem volna és amiben én a legjobban hiszek: cserekereskedelmet folytat.

Javít autókat borért, vitorla vászonért, robogóért, bőrjakóért, sílécért, lekvárért,de ez a múlt havi sztori, ez nekem nagyon tetszett. Sajnos nem voltam ott, csak mesélték.

 

Jött egy kuncsaft, valami vállakozsó, hogy hát így meg úgy meg amúgy, szóvalhogy neki van egy olyan repülőgép szimulátora, amin frankón a pilóták tanulnak, irtózatosan komoly a cucc, normál civileknek 1 óra 15ezer forint, hogy kipróbálhassák, nem tudja mennyibe fájna a verdája, de cserébe fater + 1 fő elmehetne és bohóckodhatna ezen a szimulátoron.

No, az én öregemnek több se kellett, felcsillantak apró, mogyoró szemei, mondván:hajóskapitány vizsgája van, mindent tud vezetni, ami földön és vízen megy, épp itt az ideje, hogy közel a 60-hoz, repülni is megtanuljon.

Hívta is a Csabikát, hogy menjenek együtt, majd ő lesz a másodpilóta.

Csakhogy a kis Száncsó Pánzá épp nem ért rá, mert névnapot ünnepelt a Tölgyfában, de fater nyomatékosan közölte vele, hogy márpedig jönnie kell (mert a lányok lehet, hogy párosával mennek pisilni, de ugyanez a konstelláció azért a fiúknál is megvan).

Szóval a Csabika kitántorogott a Tölgyfából, beszállt a melós-rakodós verdájába és felszedte fatert a házunk előtt, aki annyira izgult a repülés miatt, hogy szintén nem volt már dehidratált, mikor lefékezett kis barátja.

 

El is indultak a világ faszára, valahova a huszonvalahanyadik kerületbe, ahol tárt karokkal fogadta őket a kuncsaft, majd kinyitotta a légi paradicsom ajtaját és faterék majdnem dobtak egy tripla Rittbergert, de megkapaszkodtak az ajtóban és beültek a "szintetizátorba"-faszért kell bonyolítani az olasz szavakat, szokták mondani...

Namármost normál esetben ez úgy néz ki, hogy beül 1 veréb, meg 1 aki ért hozzá, mondta is a tulaj, hogy így nem fognak tudni felszállni, de Csabika kihúzta magát délcegen, hogy hozott magával egy spanglit, azzal az empájer sztét bildinget is megkerülik egy F16-ossal, szóval a csóka ott is hagyta őket a picsába és türelmesen várt az ajtó előtt, míg ezek ketten lebontották a műszerfalat.

 

-Na, Csabika, idefigyejjél...

-Gyere Öcsike, adok ilyen tréfás cigit.

-Hagggyál már, nem szívok én ilyeneket! Sört hoztál?

-Hülye vagy? Részegen vezetni?

-Ja, az is igaz. Na akkor adj, de csak 1 pici slukkot, mert itten koncentrálódni kell itten százezer gomb van, de majd kikisérletezzük a helyes megoldást.

 

(vicces cigi eltol)...

 

-Csabika, kapcsold be a biztiövet, a csikket meg nyomjad el mondjuk...ide, itt van hely. Úgy. Becsatoltad magad?

-Be bazmeg! Teljesen be vagyok csavarodva...őőőő...csatlakozva vagyok. Már felszálltunk?

-Nem, még várjál tesókám, várjál, megkeressük a...mi ez itt? Piros gomb. Azt biztos nem szabad megnyomni. Na akkor ugye most állunk a kifutón. Ugye. Akkor adok gázt és elindulunk az úton.

-De hol a kuplung? Hol adsz kakaót?

-Nyugalom, keresem. Ez különben is szimultációs játék, szóval játsszuk, azt, hogy ez itt ez a kar ez a gáz.

-Oké. Na akkor induljunk.

-Hohoóóóó gurulunk a pályán, vágod? Látod a képeket meg minden? Mi legyen a célállomás?

-Hát legyen Rijó de zsányéjró!

-Hülye, ezzel bárhová mehetünk! Menjünk bele a Neptunba!

-Hova?

-Hát ilyen intergalaktikás utat csenyáljunk. Tudod!!!!! Olyat mint a násönel dzseografikon.

-Nem tudom milyen angol grafikon, de nekem mindegy Öcsike én csak a szárnysegéd vagyok.

-Jó akkor most gurulunk....tolom előre ezt a kart....gurul...gurul..éééééés felszálltunk Csabika!!!!!!!!

-Jujjjjj reppenünk!!! Dejóóóóó!!!! Nézd milyen kicsik az autók!

-Hülye, az a kulcstartóm, csak kilóg a zsebemből.

-Ja télleg. Na akkor néééézd, minden milyen...minden...! Nagyon minden van tesó, nagyon minden!

-Állat zorall! Nagyon szomjas vagyok erre a fos ízű cigire, van valami innivalód?

-Bugykos van csak.

-Jó, add a bugykost.

-Vigyázzál, 52 fokos!

-Sejtettem, hogy nem málnaszörp, Csabika! Na figyelj, most hátra fogsz dőlni mert felmegyünk az égbe!

-Belemegyünk a felhők fölé?

-Oda biza, aztán a nagy sötét világűrbe megyünk.

-Oké.

 

Namármost a tulaj elmesélése alapján ezen a ponton az történt, hogy mivel teljesen szétkúrták a berendezést, ott ültek a tök sötét pilótafülkében, ordibáltak, meg a meteorok elől próbáltak elhajolni, mivel a csávó féltette a nem épp 2 filléres berendezését, ezért kinyitotta az ajtót, de ezeknek fel sem tűnt, repültek tovább-fejben.

 

-Csabika, tiszta sztárvórz mi, gecccccciiiii, ezerrel jönnek nekünk a csillagok bazmeg! Húzzad le a fejed!

-Húzom Öcsike, húzom!!!! Figyelj, ott van egy bolygó, oda leszállhatnánk!!!

-Tényleg, ott a Neptun, na oda most jól leteszem a gépet, figyelj, zsssssss zsssssss brrrrrrrrrrr leszálltunk Csabika! Taps?

-Taps taps bizony, szép landolás volt. Na most akkor mit csinálunk itt a Neptunon?

-Mit mit? Keresünk egy kocsmát. Mingyá elpusztulok szomjan. Hol van itt egy gps?

 

(A tulaj ezen a ponton kezdte el érezni, hogy szívből sajnálja, amiért nincs fényképező a mobilján, mert leült egy székre és vinnyogva nézte a színjátékot, miközben az összes haverját felhívta.)

 

-Csabika, gyere, a Neptunon, idefigyejjél, seholsem olyan jó a Spricli, mint a Neptunon.

-Mi az a spricli?

-Hát ez ilyen helyi ital, olyan, mint a sör, csak van benne tészta meg csavarlazító.

-Uh, az ütős lehet.

-És itt a Neptunon, itt vannak a legjobb kétfejű, háromcsöcsű nők.

-Na akkor gyorsan menjünk csajozni Öcsike!

-Á, nekem nem lehet, de te menj csak, megvárlak. Ott jön egy látod? Ott egy ilyen neptinka.

-Neptinka?

-Igen, ezeket a nőket így hívják. Na eriggyé neptinkázni, addig keresek egy kutat, ahonnan jön valami víz.

-De ennek a nőnek randa a feje.

-Mind a kettő?

-Hát csak az egyiket látom.

-Jó akkor amelyik ronda, arra húzzál laptop táskát, a másikat meg nézzed.

-Jó.

-Meg kérjed el a számát, hátha jár a Föld felé és akkor tudtok ott is találkozni. Látod milyen rendes vagyok? Ápolom a kis vánnyatt lelkedet.

-Irtós rendes vagy Öcsike. De figyelj, ez nagyon randa én inkább majd este boldogulok...magammal... érted...

-Jól van akkor gyere, mert sietnünk kell, hamarosan jön az éjfél és ellepnek mindent a Grukkok. A grukkok azok ilyen mutáns orkok, akik fejtámlát és kombinált bérletet esznek, szóval mennünk kell.

 

 

(...és ez ment még 3 és fél órán keresztül, majd kezdtek elfáradni a srácok, meg a tulaj sem kapott már rendesen levegőt...)

 

-Csabika, gyere, most vezess te.

-Á én nem bírok felállni.

-Nem kell, csak az most a játék hogy te vezetel.

-Jó. Adok gázt. brrrrrr nagyon dübörög benne a lóerő!

-Ebbe nincs lóerő te nagyonmarha, ez fénnyel megy! A fény meg csendes mit berregsz itten!

-Ja jó akkor sssssssssssssssssss nekiindulunk sssssssssssssssss így jó?

-Jó. Na, menj át a Holdra, majd onnan megnézzük a világegyetemet.

-Oké, indulunk, sssssssssssssssssssssss

 

 

...és ekkor megszólalt Csabika mobilja, akit aggódó  édesanyukája keresett...

-Mama, haló, mama szia...jól vagyok igen...

-Csabika bazmeg ne telefonálj már a kurva hétszentségedet, előre figyejjé mert tarkónbaszlak!

-Mama, mi a helyzet mondjad!

 

 

...és akkor belépett a tulaj, hogy köszöni szépen, ezer éve nem röhögött ennyit, meg hát olcsó is volt (mert be sem indította a szimulátort ugyebár), de most már jöjjenek ki, mire fater teljesen kétségbe esett:

 

-CSABIKA BAZMEG, TEDD MÁR LE A TELEFONT, MONDD MEG ANYÁDNAK HOGY ITT NINCS IS TÉRERŐ ÉS FIGYEJJÉL MÁR ODA, HÁT NEKIMENTÜNK AZ URÁNUSZNAK, TE NYOMORÉK HÁT BESZIPPANT MINKET A VÁKUUM HÁT ITT HALUNK MEG A SEMMI KÖZEPÉN!!!!!

 

...és ekkor anyám is felhívta fatert, hogy hozzon egy karton ásványvizet meg fél kiló kenyeret és fater ekkor esett pánikba végérvényesen...(mert nem volt nála törölköző...)

 

 

-DRÁGÁM, SZERINTED HONNAN A BÜDÖS PICSÁBÓL SZEREZZEK VIZET, MIKOR HETEK ÓTA KERINGÜNK A NEPTUN KÖRÜL, ELÜTÖTTÜK A MIR ŰRÁLLOMÁST, A CSABIKA KIMENT BELENÉZNI A HUBBLE-BA, VALAMI MARSALKÓ ITT MAGYARÁZ, HOGY SZÁLLJUNK KI, TE MEG NEM ÉRTED, HÁT BAZMEG CSABIKA! ...HÁT NEKIREPÜLT VALAMI ŰRSZEMÉTNEK, NA JÓ, LE KELL TENNEM, MERT KERGETNEK MINKET A KVARKOK, MAJD VISZEK KENYERET, HA FELTALÁLTÁK, DE MÉG NEM VAGYUNK ABBAN AZ IDŐZÓNÁBAN, ADDIG SMINKELD KI A SZEBBIK FEJEDET, MERT MIKOR HAZAÉREK, OLYAT ADOK NEKED, AMIT A NEPTINKÁK SOSEM LÁTTAK FÖLDI HALANDÓTÓL!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...Fater 2 hétig aludt a kanapén és nem tanult meg repülőt vezetni....

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek