Téka sztorik

Gyere igyál, nem vagy zsidó!

2013. január 24. - tekasztorik.blog.hu

Karácsony harmadik napja volt.

Élveztem, hogy otthon vagyok, a szülő hazámban, ahol nem vagyok se menekült, se bevándorló, se ingyenélő, nem kevernek össze csehekkel, lengyelekkel, románokkal, ahol mindenki magyarul beszél és nem kell keresgélnem a hülye szavakat, hogy megértessem magam rém kedves, ám konzervatívan karót nyelt, kimért idegenekkel.

Karácsony harmadik napja azért bír nagy jelentőséggel, mert ilyenkor van a halászlé vacsora.

Balta műhelyébe sereglik a nép, körülbelül 40 fő, 50-60 év közti melósok.

Melósok, tudod.

Ácsok, asztalosok, autószerelők, gázszerelők, villanyszerelők, szobafestő-mázolók, anyagbeszerzők, karosszériások, fényezők, üvegezők, raktárosok, zöldségesek...csupa csupa olyan ember, akinek mindkét keze érdes az elmúlt évtizedektől és hiába dolgozták halálra magukat tinédzser éveiktől kezdve, most csak hitelük, reumájuk,tartozásuk és befásult, unott házasságuk van.

Melósok, akik trógerolnak nyugdíj mellett is, mert "40ezer a gáz, 30 ezer a villany és akkor még nem ettem meg nem tankoltam, bazmeg!"

Nagyrészt panel lakók, valamikor volt, szerény középosztálybeli, lecsúszott munkások, akik már nem mennek ki az asszonnyal Bécsbe autóstáskát és mosógépet venni a Máriahilfer strásszéra, mert drága a benzin.

Ülök egy sarokban és nézem őket.

Nem okosak, nem gondolkodnak olyan dolgokon, mint én, és a magamfajta "semmirekellők", hogy miért tágul az univerzum, miért csíkos a zebra, miért sajt alakú a Hold, van-e élet a halál után, van Isten vagy nincs, ők kőkemény materialisták. Szög, fém, kalapács, fa, létra, szerszám, kihúz, bever, szerel, anyázik, iszik, cigizik, foci, politika, alvás.

Van, amelyiknek tiszta a szíve és az életét adná a barátaiért, van, aki a saját anyját eladná egy kéddekásért. Vegyes brigád, keserű életutak, megcsömörlött emberek.

Ami életben tartja őket, az a melós humor, a Ferencváros, a meztelen csajos öltözőszekrényes képek meg a hatalmon lévő párt permanens szidalmazása.

Most karácsony van, megy a sztorizás, ki mit vett, mennyiért, hol, melyik plázában milyen őrület volt, mi történt a piacokon, vidéken, milyenek az unokák, elővillannak a műbor pénztárcákból a szamárfüles fotók, "jaj de édes, szerencse, hogy nem rád hasonlít" ésatöbbi.

Szól a kétkazettás, fehér festékkel még 1998-ból lecsöppentett magnóból az Omega meg az Illés, áll a füst, folyik a tömény meg minden más, ami ilyenkor folyni szokott. Műhely közepén a halászlé, körülötte műanyag tányérok és kanál, asztalon 2 kilós kenyér szelve, otthonról hozott bejglik és hókiflik, "vegyetek gyerekek, nincs benne cukor csak édesítő", "Marikám drága, hogy mennyire tudja ezt, sose hibázik ha Pista kifliről van szó" , mondják teli szájjal, bajszukon morzsával, hiányos, szuvas fogsorral röhögve bele a koszos műhely áporodott levegőjébe.

Egy satupadon ülök, nincs jó kedvem, csak megfigyelni jöttem. Kezemben pálinka, nem bírom meginni, mert a szagától is felmegy 20 ezrelékre a véralkohol szintem.

Fater néha odajön, "mi a faszt lógatod a duda orrod kis Viku"-kérdezi-"gyere táncolj egyet az Alkatrészes Janival"-aztán visszamegy a tömegbe.

Őszintén szólva: Sajnálom ezeket az embereket.

Voltak álmaik fiatal korukban, voltak terveik, ötleteik, amiket meg akartak valósítani, aztán bedarálta őket is a szürke hétköznapok monotonitása, a gondok, az anyagiak, a család, a veszekedések, a hétfőtől szombatig tartó 12-14 órás gályázás és most igaz hahotáznak, de mindegyiknek van valami keserűség a szívében, egy "ej, mégsem sikerült ez az élet" hangzású sóhaj.

A munkásruha a második bőrük, otthon és a telken is abban vannak, szekrényükben 1 darab zakó, élre vasalt nadrággal még 1973-ból, azt veszik fel húsvéti locsolkodáshoz és ha valamelyikük gyereke megházasodik. Körmük és homlokuk ráncai közt évtizedes kosz és izzadtság.

Tényleg fáj nézni.

És fáj nézni az apámat, aki autószerelő iskolában akart tanár lenni annak idején, de nem engedte a rendszer, mert nem volt párttag és soha nem is akart az lenni. Be kellett volna fogni a pofáját, de ez sohasem ment neki, sajnos gyakran nekem sem megy, hát kellett valami "jót" is örökölnöm erről az ágról...

Nézem, ahogy az általam annyira gyűlölt politika, a férgek és bábok gennyes játékszere, hogyan karcol sorsokat a mosolyok mögé.

Közben a hangulat a tetőfokára hág, mindenki táncol mindenkivel, nők híján a brigád fele jégeralsóban és atlétatrikóban imitálja, hogy nem tartoznak ugyanahhoz a nemhez, majd megfordítják a kazettát és közben a rádióra kapcsolnak.

Mennek a hírek, elkezdődik az okoskodás, mert mint tudjuk, 10millió politikus és szövetségi kapitány országa vagyunk. Mindenki tudja a tutit, mindenki osztja az észt a másiknak, terítékre kerül a zsidó kérdés, "mert minden bankár zsidó, hallod?!" "A zsidók irányítják a világot" "A zsidók miatt van minden" "Na, az Orbán, idefigyelj, az a legnagyobb zsidó, hát hogy hívják már a gyerekeit, te!", "A Gyurcsány is zsidó, ja nem, az cigány, tökmindegy, ugyanaz" , durrognak a csontig lerágott, unalmas demagóg közhelyek.

Ekkor felpattan a székről az egyikük és elkiáltja magát:

"Hát baszki gyerekek, hagyjuk már ezt abba, én zsidó vagyok!"

Döbbent csend, kikapcsolják a híreket, a tömeg egy emberként fordul a felszólaló felé, tekintetükben a "hűbazmeg nemmondod" és a "de hát 30 éve ismerem, most akkor át vagyok baszva?" életérzés tükröződik.

Az ember áll, majd folytatja.

"Srácok, hát nekem Grünberger Gábor a nevem és zsidó vagyok, de ki a fenét érdekel ez?"

Többiek vadul gondolkodóba esnek, hogy tulajdonképpen mit is kéne mondani, mi is a vád, milyen külső jegyeket kellene találni a barátjukon, majd Állványos Józsi a homlokára csap és megmondja a frankót:

"Baszki neked nem is "i"-re végződik a neved, nem is szereted a kóser szilvát és különben is te vagy a Villanyos Gabika!"

Nagy röhögés, koccintás és összeölelkezés következik, Gabika zavartan mosolyog, hát ha nem hát nem, neki aztán teljesen mindegy, "Isten Isten" "igyunk gyerekek, faszom a politikába" "egyszer van karácsony" "hozok még egy kis halászlevet, ki kér még?" mondatokba fullad valami, amin csak én akadok fenn, ami csak bennem hagy nyomot.

Szótlanul megiszom a pálinkámat, lassan csurog le a gombóc mellett a torkomon.

Halkan kinyitom a műhelyajtót, hogy friss levegőt szívjak.

Hideg van odakint és ahogy megcsap az északi szél, érzem:

Ma este bennem is megfagyott végérvényesen valami.

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek